


MI IS AZ A FYNBOS?
Nyugat-Fokföld hegyei, völgyei és partjai varázslatos kincseket rejtenek. Ez a relatíve ’kis’ terület ad otthont több ezer egzotikus növényfajnak, melyek nagy része egyedül itt található meg a Földön. Ugyan a Fokföldi Flórabirodalom a világ hat flórabirodalma közül messze a legkisebb, mégis – szerintünk – a legizgalmasabb. Maga a Fynbos régió még egy ennél is jóval kisebb és színesebb terület, a Fokföldi Flórabirodalmon határain belül. Maga Charles Darwin is ámulattal tanulmányozta a Fynbos világát hosszú éveken keresztül. Tanulmányozni való pedig akad bőven, hiszen a növényfajok száma szinte végtelen. Jól példa, hogy ameddig egész Európában nagyjából húsz fajta hanga terem, addig a Fynbosban 652-t számlálnak.


PÁRATLAN FRISSESSÉG, ÚJSZERŰ ÍZVILÁG
A dél-afrikai kézműves, prémium gin kultúrát alapvetően határozza meg a Fynbos világa, hiszen az itt készült italok nagy részének a karakterét szinte kizárólag olyan növények adják, melyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg. Összehasonlításképpen, a Brit-szigeteken – amely területet gyakran a gin hazájaként emlegetik – összesen messze nincs jelen annyi növényfaj, mint amennyi ezen a kicsi, varázslatos dél-afrikai területen terem.
Amíg az Európából származó prémium ginek készítői szárított citrusokkal/egyéb növényekkel dolgoznak, addig a dél-afrikai kis kapacitású lepárlók ginjeinek alapját friss, kézzel szedett növények alkotják. Ez a fontos különbség mutatkozik meg az első korty után az általunk forgalmazott prémium ginek ízvilágában. Az ízvilágban, amely iránt a végsőkig elkötelezettek vagyunk.












PRÉMIUM GINEK ÉS TONIKOK
SZÉLES VÁLASZTÉKA
Hogy a prémium ginek szerelmeseinek minél szélesebb rétegének igényeit tudjuk kielégíteni, kínálatunkban 10-nél is több, egymástól független lepárló termékeit tartjuk. Ez egyes tételek többkörös kóstolás után kerülnek be a választékba. Dél-afrikai ginek mellett cégünk prémium tonikok importálásával is foglalkozik, büszkék vagyunk rá, hogy a Barker and Quin, illetve a Fitch and Leedes márka termékeit kizárólag cégünk, az Eckberg Minőségi Ital Kft. importálja.

KÉZMŰVES LEPÁRLÓK TERMÉKEI
Cégünk számos Fokváros környéki, kis kapacitású lepárlóval van kapcsolatban. Ezek többségében családi vállalkozások, a különleges dél-afrikai ginek receptjei gyakran apáról fiúra szállnak.

TONIKJAINKRÓL BŐVEBBEN
Tonikok tekintetében két termékcsaládra, a Barker and Quin-re és a Fitch and Leedes márkákra koncentrálunk. Az előbbi cég az itthon megtalálható prémium kategóriás tonikok közül is kiemelkedik, hiszen termékeik kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, illetve nagyrészük ízvilága olyan növényeken alapul, melyek kizárólag a dél-afrikai Köztársaság területén teremnek. Az utóbbi márka egy más kategóriát képvisel. A Fitch and Leedes cég célja, hogy versenyképesebb áron tudjon kiváló minőséget nyújtani a klasszikus és ízesített tonikok kedvelőinek.


Ez az oldal alja, nem a poháré. Tölts egy gin tonikot, és élvezd a dél-afrikait!


